Házasság alatt felvett közös hitelt hogyan lehet rendezni egymás között és a bankkal?
A bíróságok is nehezen tudnak döntést hozni olyan házassági vagyonjogi perben, ahol a felek közös adósságáról kell döntést hozni, így célszerű a feleknek az adósságról megállapodniuk.
A polgári törvénykönyv kimondja, hogy ha a vagyontárgyat tartozás terheli, azt a házastársak egymás közti viszonyában az a házastárs viseli, aki a megosztást követően a vagyontárgy tulajdonosa lett.
Ekörben a felek megállapodhatnak abban, hogy az ingatlanra közösen felvett kölcsön és járulékai visszafizetését kizárólagosan az egyik fél vállalja magára, míg a másik fél a kölcsönből további törlesztésre nem köteles, így a hitelszerződés alapján az egyik felet terhelő tartozást a másik fél átvállalja.
A fenti tartozásátvállalás azonban a továbbiakban aszerint alakul, hogy ahhoz a bank, a hitelező hozzájárul-e vagy sem.
1. A bank hozzájárulásának hiányában a Ptk. 6:205. §-át (teljesítéselvállalás) kell alkalmazni, amely szerint:
Ha harmadik személy megállapodik a kötelezettel a kötelezett tartozásának átvállalásáról, a harmadik személy köteles lesz a kötelezett tartozását teljesíteni vagy a kötelezettet olyan helyzetbe hozni, hogy az lejáratkor teljesíthessen. A jogosult nem követelheti a tartozást a harmadik személytől. Ha a felek a teljesítésátvállalásról a jogosultat értesítik, egyetemleges kötelezettség jön létre.
2. Amennyiben a bank a tartozásátvállaláshoz hozzájárul, úgy a felek viszonyára a Ptk. 6:203. §-a lesz irányadó:
Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel (e fejezet alkalmazásában: átvállaló) abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól követelheti.
A bankok általában csak úgy egyszerűen nem engedik ki az adóst, hanem a legtöbb esetben új adóst kell állítani helyette vagy több fedezetet kell felajánlani a banknak.
A házastárs szempontjából ez a legbiztonságosabb megoldás, hiszen abban az esetben, ha a bank nem járul hozzá a felek között született tartozás átvállalásához, úgy bár a másik fél kötelezettséget tud vállalni arra, hogy a másik fél helyett pl. a havi esedékes törlesztődíjakat teljesíti, azonban ha megszegi a megállapodás ezen pontját, a bank ugyanúgy fordulhat a másik fél felé is a törlesztődíj érvényesítése érdekében és a fél nem tehet mást, mint a szerződésszegő féllel szemben jogi eljárást kell indítania.
További hasznos cikkeket talál a blogok között, továbbá több információt talál a válóperről (a válóper költségeiről), gyermekelhelyezésről és a házassági vagyonmegosztásról, mint szakterületeimről.
